Rólunk

Az alábbiakban röviden szeretnénk bemutatni a Radio Flyer történetét. 

history1 

A céget Antonio Pasin (a képen) alapította 1917-ben Pasin 1897-ben született egy olaszországi   kisvárosban,  Velence mellett.  Mint oly sokan abban az időben Ő is egy új kezdetről álmodott, amelynek egyetlen lehetőségét Amerikában látta.  Család eladta az öszvérüket is csak, hogy segítsék az utazásban. 1913-ban amerikába költözött és hamarosan Chicago felé vette utját ahol asztalos munkát keresett. Habár tapasztalt mesterember volt mint az édesapja és nagyapja, csak mint ”vizes fiú”talált munkát egy szennyvízcsatorna hálózatot kiépítő cégnél. Többfajta állást is vállalt mire 1917-re lett annyi pénze, hogy megvegyen néhány használt famegmunkáló berendezést és bérelt egy egyszobás műhelyt. Itt kezdett el éjszakánként  kocsikat tervezni és gyártani, majd nappal értékesítette azokat. 1923-ra az üzlet kinőtte magát és több alkalmazottja is lett. Cég a Liberty Coaster Company nevet kapta, amit a Liberty – Szabadság szobor után kapott, hamarosan pedig létrehozta az első kocsit, a Liberty Coaster-t.  A No 4 Liberty Coaster fából, kézzel készült és saját maga adta el üzleteknek.

A képen a híres No 4 Liberty Coaster, ami az első volt a kocsik hosszú történelmében.

history2

 A dübörgő húszas évek még az az évtized volt, ami az optimizmus és a gondatlanság jegyében telt, viszont a végére a tőzsde összeomlásával elkezdődött  a ”nagy depresszió”.  Míg a legtöbben csak keresték a válságból kivezető utat, addig Pasin forradalmi nézeteit valósította meg a gyártásban. A hatalmas nyomás ellenére  Pasin és a Liberty Coaster Company az automatizálás irányába indult el. A fém kocsik gyártására bevezette a sajtolást, valamint további innovatív technológiákat a tömeggyártásra felkészülve. Ezzel létrejött az első olyen kocsi ami a  ”For every boy.For every girl  -Minden fiúnak. Minden lánynak" jegyében készült.

Ezen fejlesztések miatt adták neki a ”Kis Ford” becenevet.

history3

Ezt követően kapta ez a kocsi a Radio Flyer nevet egyesítve a rádiózás és a repülés iránti tisztelet. Későbbiekben a cég is felvette ezt a nevet előbb Radio Steel & Manufacturing formában, majd 1987-ben a cég ”zászlóshajó” terméke, a piros kis kocsi után a mai Radio Flyer Inc nevet.

Az 1990-es évek közepétől Pasin unokái vették át az irányítást, ami a Pasin család harmadik generációja és váltja valóra gyerekek álmait mindenfelé.

Mint ahogyan a piros kiskocsi, úgy a Radio Flyer márka is szimbólum lett.

A mai Radio Flyer továbbra is új és izgalmas játékokat gyárt, amik a mai rohanó világ követelményeinek is megfelelnek, ugyanakkor megtartotta azokat a klasszikus értékeket amelyek naggyá tették ezt a márkát.

Bővebb információ: http://www.radioflyerlink.com/apps/history/